Ja. Írjunk blogot. Az majd megsegít. Vagy nem. Amúgy is minek írják le az emberek mit gondolnak? Kit érdekel? Ki foglalkozik azzal, hogy éppen milyen terjedelmes marhaságot hord össze az agyam egy nap alatt? Soha nem értettem mit esznek azon az emberek ha más gondolatait olvassák. Okosabbak lesznek? Tanulnak valamit? Rájönnek valamire? Na ez a blog nem fog segíteni kulturálisan hozzàtenni a mindennapodhoz.
Szerintem minket nem munkára találtak ki. De akkor minek dolgozunk? Ja, tényleg, mert amúgy kibasznak pàroslábbal a kajaellàtótól. Igen, ennyi jutott eszembe róla. Megéri ez? Emiatt a gondolat miatt kelünk fel minden reggel és szaródunkj be a városba a sok izzadtsàgszagú proli között? Mondjuk amikor rollerrel jàrtam legalább csak káromkodtam a kerékpársávot direkt elfoglaló gyalogosok miatt. Most mindezt magamba fojtva, hátul kiengedve a fáradt gőzt nézem ahogy utastársaim öklendezve hagyják el a szerelvényt. Végállomás. Rollerrel minden sokkal jobb volt. Télen mondjuk befagyott a p**ám, de legalàbb nem kellett kerülgetni a csúszómászókat magam körül.
Ma elgondolkodtam, hogy a dohányzás rossz. Legalábbis drága. Akkor minek szívják? Nincs jobb dolguk, mint napi 2000Ft ért elpöffenteni a nikotinos szarokat? De azt is hallottam, hogy a tüdőrák nagyobb részben genetika miatt alakul ki, mint mondjuk a dohányzás miatt. Persze átbaszás volt az egész csak jól előadta. Telemegy a tüdő azzal a fekete szarral, drága, büdös, és még a szakállad is elsárgul. Egyébként én is dohànyzom.
Szóval blog. Tibeti zászlók alatt megnyilugszik a lelkem a folyamatos agyfasztól, pedig elég egyszerű napom volt. Kb 350 csavar utánhúzása közben tök jól telik az idő. Mi lenne ha egy sivatagban nőhetnèk fel boldog emberek között? Talán segítene a szépen lassan tisztává váló agyi zűrzavaron, vagy csak nekem van tele a fejem állandó katyvasszal? Próbálom megérteni mit miért gondolok, de mire a végére érek, azt se tudom mit akartam mondani. Lehetne egyszerűbb az élet.
4 éves koromban családváltás. A-ból B-be 3 óra alatt. És soha nem térni vissza. Jó volt-e? Ja, kurvára, csak akkor még mit se tudtam az egészről. Telefon, kocsi, új élet. Ennyi maradt meg. Meg a pszichológusi leiratok. Mert az van bőven, mindenkriől. Legalábbis nálunk. Aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy gyakorlatilag felnőttél, de a gyerekes gondolkodásmód megmaradt. Felnőtt ember gyerek fejjel. Izgi, sose tudod mikor nősz fel igazán a feladathoz. Próbálsz úgy élni, viselkedni mint egy felnőtt, de az icipici agyacska még gyerkőc. Persze, van munkád, felelősséggel tartozol az életedért, de valahogy az a gyerek nem akar elhagyni. Lehetne valami amnéziás megoldás amivel dátumtól-dátumig törölheted a memót. De szép is lenne!
Always look on the bright side of life!